Írásaim

Szeretek írni C:

Előszó

A közép- és kora újkorban sokan gondolták azt, hogy a nyári éjszakákon a mocsarakban imbolygó, aprócska kék lángokat a lidércek, vagy démonok gyújtják. Ezek az emberek azt vallották, hogy ha követed a lidércfényeket, azok elvezetnek a végzetünkhöz. Történetünk 2013-ban játszódik, főszereplőnk egy lány, akinek borzalmasan tudatlan szülei szintén osztják őseik véleményét, így a kislány, aki egyáltalán nem olyan sötét mint a szülei, rengeteg veszekedés, sírás és lélekrebeszélés után egy nyári napon elindul lidércfény vadászatra. Vajon túléli? Vagy vadállatok marcangolják szét, idióta modern ősemberek ütik le őt esetleg megtalálja a szerencséjét? Erről szól ez a történet.

£

1. fejezet

Tengervízi kalandok

A víz három celsius fokos volt, a lány pedig régóta volt lent. Túlságosan régóta. Tudta, hogy ha nem keveredik ki innen, perceken belül megfullad, jobbik esetben pedig megfagy. Ez mind rendben is volt, de a két ember, akik bekergették a vízbe, lehet, hogy még kint vannak, és ha ez a gyanúja beigazolódik, kínhalált hal. A lány vágott egy grimaszt erre a gondolatra, ám ezzel csak annyit ért el, hogy vizet nyelt. Torkát égette a sós, maró folyadék, és még erősebb légszomja támadt. Döntenie kellett. Vagy megfullad, vagy kimegy. Az utóbbi mellett döntött. Ha ott vannak még, akkor szívott, ha meg nem, akkor kicsit megpihenhet. Kidugta  a fejét a vízből és gyors karcsapásokkal haladt el a partig. Ott egyetlen pillanatig állt, majd elgémberedett végtagjai felmondták a szolgálatot és térdre bukott. Görcsösen, fulladozva köhögött fel vagy fél liter vizet, a maradéktól pedig remegve öklendezni kezdett. Ez a gyengeség nagyjából egy percig tartott, aztán össze is szedte magát. Égkék tekintetét a fagyott földre szegezte volna, ha arcába lógó, dermedt vizes hajtincsei nem szűkítik a látóterét. Kékre fagyott érzéketlen ujjaival beletúrt világosbarna hajába és körbenézett. Támadói nem voltak már ott, csupán néhány szotyihéj emlékeztette a lányt arra, hogy pár perccel ezelőtt még elmebetegek szurkálták, lökdösték a tengerbe és csúzlilövedékekkel nehezítették partra jutását. Miért tették? Puszta szórakozásból.

Nitja Abauen felállt és leküzdve remegését futásnak eredt. A tengerben gyakran fürdött már hasonló módon, ezt a fél órát a jeges vízben is csak egy egyszerű remegéssel reagálta le. Ami jobban aggasztotta, az a betegség volt. Régebben a hidegvizes fürdéseket követően nem öltözött át, így legkésőbb másnapra rémes tüdőgyulladásnak esett ágynak. Ez eddig oké, sokan valószínűleg csak legyintenének, hogy egy tüdőgyuszi nem nagy dolog, majd meggyógyul, de Nitja szülei huszonegyedik századi ősemberek voltak, akik úgy viselkedtek, mint a sötét középkorban, így amikor lányuk már ahhoz is gyenge volt, hogy megmozduljon, egyszerűen megadták neki az utolsó kenetet. Pazar. Ezek után merül fel az a kérdés, hogy akkor Nitja ilyen feltételek mellett hogyan tud életben maradni. Az első az, hogy a kislány kitörv e a primitív hétköznapokból elkezdett iskolába járni, modern cuccai vannak és doktorin már a második évét tapossa. Így ha megbetegszik, néha tud kicsit könnyíteni a helyzetén. A másik, hogy huszonhét éves bátyja hozzá hasonlóan "megvilágosodott", kitűnő táncos és orvos, ráadásul imádja a húgát akit kitartóan óv a megőrüléstől és a pasiktól... Mindig meg tudja nevettetni a húgát, aki hihetetlenül hálás neki.

A lány átvágott az erdőn. Fásultan vette tudomásul, hogy a tövisek csúnya sebeket ejtettek rajta és megszaggatták elegáns ruháit. "Nem igaz, hogy nem képesek legalább valami kitaposott ösvényt csinálni ide, ha már arra kényszerítenek, hogy errefele járkáljak. Ez öngyilkosság" gondolta fogcsikorgatva majd megkönnyebbülten felsóhajtott amikor meglátta a rozoga családi várkastélyt. Hihetetlen fürgeséggel rohant el a kastélyig, majd egyszerűen beugrott a nyitott ablakon, vállával tompítva az esést. Igaz, csúszott pár métert... Felállt, meztelen talpai nem neszeztek a fehér márványpadlón. Végigrohant a folyosón, és magára zárta a szobaajtót, becsukta a rácsot de még lakatot is tett rá. Örült, hogy a szülei nem vették észre jöttét. Minél kevesebbet találkozik velük, annál könnyebben fogja túlélni a  függetlenségét jelentő megmaradt két évet. Ezt persze nem csak ő, hanem a bátyja is várta már, aki kötelességének érezte a húgával maradni ameddig nem nől fel.

Ledobálta vizes ruháit és szobájából nyíló zuhanyzójába ment. A kellemesen meleg víz alatt állva elégedett mosolyra húzta a száját. Minden rendben volt, megvolt a mai napi kaland és újabb nyugodt napot pipálhat ki a noteszében.